GYABRONKA JÓZSEF: És hogy találkozott-e Petőfi Sándorral?

RUTTKAY-MIKLIÁN ESZTER: Nem, annál azért fiatalabb vagyok.

GYABRONKA JÓZSEF: De ő örök életű.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Hogyan kezdett el a hantikkal foglalkozni?

RUTTKAY-MIKLIÁN ESZTER: Volt egy fantasztikus mesterem, Schmidt Éva. Elsőéves voltam a bölcsészkar néprajz szakán, és tartott egy szemináriumot az obi-ugor medvekultuszról. Jungiánus alapon analizálta. Ha az ember 18 évesen felkerül a fővárosba, számos pszichológiai problémával találja magát szembe. És akkor megtudtam, hogyan oldják meg ezeket egy másik kultúrában, hogyan épül fel a közösség és a személyiség a medve alakja köré.

Az elejtett medvének a medveünnepen színjátékot adnak elő a világ folyásáról, majd a földi tudás birtokában küldik vissza az égbe,

ahonnan származik.

GYABRONKA JÓZSEF: Milyen településeken élnek a hantik?

RUTTKAY-MIKLIÁN ESZTER: Városokban is, de főleg falvakban meg kis erdei szállásokon.

GYABRONKA JÓZSEF: Kollektív vagy egyéni tudatuk van?

RUTTKAY-MIKLIÁN ESZTER: Nekem hanti a férjem. Amúgy is mondják,

a férj olyan, mintha az embernek lenne még egy gyereke.

Egy hanti férj Európában különösen olyan. Nehezen kezelhető, nem érezni benne kellő céltudatosságot. A hantiknál a szó igazi teremtő erő: amit kimondunk, létezik. Ezért az ember nem beszél a terveiről. Ha egy pár gyereket vár, nem sietnek megmondani a szüleiknek. Mert jöhet a rontás. Nevet váltanak, bece- és fedőnevek vannak,mert nem jó nevén nevezni a dolgokat. Ezt viszont a határidős-tervezős Európával elég nehéz összeegyeztetni.

GYABRONKA JÓZSEF:Amiről én tudnék beszélni, ehhez képest totálisan érdektelen.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN:A tisztaság témájáról könyvet is írt.

RUTTKAY-MIKLIÁN ESZTER: Igen. Az élet a hantiknál lényegében arról szól, hogy szét kell választani a tisztát és a tisztátalant. A beszéd tisztasága, a tabunyelv is ennek a része. Tisztítási rítusok vannak, ilyen például a füstölés. De most tartsak kiselőadást?

GYABRONKA JÓZSEF: Én nagyon örülnék neki.

RUTTKAY-MIKLIÁN ESZTER: A női tisztátalanságából ered minden szenny. A nő az első menstruációtól kezdve tisztátalannak számít. Ezt jelzi a könyvem címe is: Amikor a láb elnehezül. Egyfajta szellemi tisztátalanság is ez. A lényeg, hogy a nőknek nagyon kell vigyázniuk, hogy ne tegyenek tisztátalanná másokat.

Lefelé „fertőznek”, ha végigmennek egy szőnyegen, az már tisztátalan, padlásra nem mehetnek,

mert ezzel tönkretennék az egész házat.

MAGAZIN: Ha valaki felkerül egy vidéki közösségből egy nagyobb városba, mit őriz mindebből?

RUTTKAY-MIKLIÁN ESZTER: A kérdés inkább az, mit és hogyan lehet megőrizni. A tűznek a gáztűzhelyen is be tudják mutatni az áldozatot. Nagyon találékonyan hidalják át ezeket a problémákat, főleg a tisztátalansággal kapcsolatos előírásoknál. A fém „szigetel”, távol tartja a tisztátalanságot. A hanti nők fémfüggőket szoktak varrni ruhájuk aljára, hogy ne váljon semmi tisztátalanná, ha véletlenül rálépnek. Vagy hogy megy fel egy nő az istálló tetejére, hogy szénát adjon a lovaknak, amíg a férfiak vadászaton vannak? Ha szögek vannak a deszkafödémben, akkor máris nincs semmi probléma. A másik kedvenc példám a húsdaráló. A hanti halásznép, és három halhoz, például a csukához, a nők nem nyúlhatnak fémtárggyal, késsel. Férfimunka megpucolni, kifilézni, megdarálni őket.

Aztán látom, hogy az egyik asszonyság nyomja a húsdarálóba a csukafilét. Kérdésemre, hogyan szegheti meg a tabut, nevetve válaszolt: az elektromos daráló gombja műanyagból van,

ő fémhez nem ért…

GYABRONKA JÓZSEF: Az ételeket azért megvehetik a boltban is?

RUTTKAY MIKLIÁN ESZTER: Persze. Általában a vad, a hal meg a bogyó jön az erdőkből meg a folyóból. De nem csak a szent étkezésnél, mikor például levágnak egy rénszarvast, mutatnak be áldozatot a szellemeknek. Ha bejön a szomszéd egy vodkásüveggel, az felkerül a szent sarokba egy kupicába kitöltve az üvegmellé, és előbb a szellemek kapnak belőle. Amúgy a temetőben vannak a legnagyobb bulik. Ha valaki hazajön a városból, első dolga, hogy kimenjen a szülőkhöz, az ősökhöz. Hozza magával a legfinomabb falatokat, odateszi a sírokhoz, aztán kezdődik az eszem-iszom.

GYABRONKA JÓZSEF: Azonosul is ezekkel a szokásokkal, vagy csak kívülről figyeli őket?

RUTTKAY MIKLIÁN ESZTER: Az anyósommal közös házból

repültem volna, ha nem tartom be őket.

De itthon is igyekszem betartani, amit lehet. Tisztáztuk például, hogyan használjuk a mosógépet, hogyan válasszuk szét a férfi és női ruhát.

MAGAZIN: Volt olyan szerepe, amelyhez el kellett merülni népszokásokban, sajátos kulturális közegekben?

GYABRONKA JÓZSEF: Arthur Miller Salemi boszorkányokja jut az eszembe, amelyet Megszállottak címmel, Tasnádi István átdolgozásában adtunk elő a Krétakörben. A tiszteletest játszottam benne. Akkor sokat beszéltünk olyan rítusokról, amelyek a tánccal, a testrázkódással függnek össze. Bizonyos vallásokban a hívők táncolnak, forognak, így érik el a révületet, amelyben kapcsolatba kerülhetnek a szellemi világgal. Kicsit utána is olvastam ennek a dolognak.

MAGAZIN: A magyar színházi kultúrának össze lehet foglalni a jellegzetes „szokásait”?

GYABRONKA JÓZSEF: Erre most nem tudok békés bölcsességgel válaszolni, mert elkeserít, hogy a kultúránk milyen irányba fordul. Elég megnézni a mostanában kirakott köztéri szobrokat.

A historizáló, hazug, bornírt, „élethű” stílus helyett a XXI. századi életérzést kifejező értékes szobrok kellenének. Borzasztó „művek” kerülnek utcára. Na, néhány színház is olyan, mint ezek a szobrok.

Lassan visszatérhetünk a festett muskátlis díszlethez, majd az ezzel járó játékstílushoz, a mondanivaló szájbarágásához, mert állítólag ezt értik a magyar emberek. A látvány- és a színházkultúra színesebb, gazdagabb, csak hozzáértők kezében kell hagyni, őket támogatni.

RUTTKAY-MIKLIÁN ESZTER: Én múzeumigazgató vagyok Zircen, és ott is állandó kérdés, mennyire kell kiszolgálni az utca nívóját, ha egyáltalán bejön onnan valaki, hogyan lehet színvonalasan átadni valamit, mondjuk a hantikról.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

GYABRONKA JÓZSEF: Azt is megérhetjük, hogy Kreón lesz a pozitív figura az Antigonéban, mert keménykezű király, erős államot képvisel, Antigoné pedig kellemetlenkedő, másként gondolkodó, negatív hős.

RUTTKAY-MIKLIÁN ESZTER: De mi generálja ezt a lebutítást?

GYABRONKA JÓZSEF: A politika.

Mert ma minden, ami európai, ami liberális, az nemzetellenes, hazug, pusztítandó.

Inkább Babits hitvallását ajánlanám: Örök kék ég a felhők mögött.

MAGAZIN: Nem lát törekvéseket, amelyek alternatívát kínálnak, és ki akarnak lépni ebből a kétpólusú politikai rendszerből?

GYABRONKA JÓZSEF: Hogyan lépjünk ki belőle, ha egyszer árkot ástak közénk? Kellett egy ellenség. Nem is egy.

Azt hittem, végre európai ország lettünk, ahol már nem lehet ilyen módon politizálni. Ha olvasom a híreket, úgy érzem, mindennap kétszer belém rúgnak.

Vagy én nem értem, mi az európaiság? Lehet. Elnézést, sikerült megint felhúznom magam. Inkább beszéljünk tovább arról, milyen nyelven beszélnek a hantik, mit esznek, hogyan imádkoznak.